Nem hiszem, hogy létezik olyan ember, aki ne tudná mi a síelés vagy mi a snowboardozás (hódeszkázás). Egy dolog mindkettőhöz elengedhetetlen: a hó, kivéve, ha vízisíről beszélünk, mert ahhoz víz kell, a szörfözéshez szintén, de a lényeg a H₂O valamilyen formája.

Két héttel ezelőtt volt szerencsém eljutni Szlovéniába, azon belül a bohinji tó környékére. A falu, ahol a szállásunk volt, Stara Fužina mindössze 10-15km-re fekszik a sípályától, amit Vogelnek hívnak (ejtsd: fógel). A történet azonban nem ilyen egyszerű, mert a sícentrum lent található, míg a sípályák párszáz méterrel feljebb, ezért egy úgy nevezett gondolával mentünk fel.

A gondolában az a szép, hogy 80 embert zsúfolnak be a sífelszereléseikkel együtt. Kifejezetten kedves dolog. Tehát, ha túléltük az utazást, jöhetnek a sípályák. A legkönnyebbek a kék jelzésű pályák, a kezdőket is azon tanítják, snowboarddal én is közeli kapcsolatba kerültem velük. Túl közelibe. De már nem fáj. Szóval az alacsonyabban fekvők mind kékek, a magasabban lévők pedig már pirosak. Igaz, hogy a fekete pálya a legkeményebb, ezen a helyen azonban ilyen pálya nincs. Ahogy láttam, a pirosak is bőven elegek voltak a kevésbé tapasztalt sízőknek. A jobbak megcsodálhatták a tájat és élvezhették a napsütést – ugyanis hiába az 1500m és a hó, egy napot kivéve, (némi túlzással) az idő jobb volt, mint egy tengerparton. Különösen, hogy ha valaki pihenésre vágyott, csak megkeresett egyet a pálya-menti kis faházak közül. Ott ehetett, ihatott, majd folytathatta a síelést.

 

 

 

 

 

 

A pályákon sí sulik működnek, elvégre Szlovéniában a síelés/snowboardozás nemzeti sportnak számít – számukra kellemetlen, szégyenletes dolog, ha valaki nem ért a kettő közül legalább az egyikhez. Természetesen a kezdők mellett profik is lesiklottak a pályákon, a technikájuk igazán figyelemreméltó volt. Azonban akinek a stílusa engem igazán magával ragadott, az egy profi snowboardos volt. Valószínűleg nem hobbiszinten űzi, legalábbis a mozdulatai és a boardja erre enged következtetni. Ez utóbbi nem nevezhető átlagosnak (azoknak mindkét vége felfelé hajlított), ennek az egyik vége egyenes volt. A kötése sem a ma megszokottak közül való, hanem egy végtelenül egyszerű felépítésű.
 

 

Mindent összevetve öt nap síelés elég fárasztó tud lenni, ha azt nézzük, hogy reggel 9-től délután 4-ig valaki a pályán van.

Tapasztalat. A fáradtságot ellensúlyozta a táj szépsége és a jó idő. Én a síelést és a snowboardozást is csak ajánlani tudom, egyszer mindenkinek ki kell próbálni – bár lehetőleg kérjen segítséget a tanuláshoz. Nekem senki nem segít megtanulni boardozni és hát… (főleg úgy, hogy síelni durván tíz éve tudok). Mások a mozdulatok, az egyensúly nagyon fontos – ebben segíthet, egy hozzáértő. Kéz- és lábtörést (vagyis… inkább nem…)! 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                                               (ejtsd: bár csak)
Csernyánszky Benigna