Május
Madarak és fák napja
Idén a Madarak és fák napja alkalmából, kihelyeztük az Ökováros-Ökorégió Alapítványtól kapott madáritatókat az iskola udvarára. A nyár beköszöntével a madaraknak nagy szükségük van az itatókra, egyrészt szomjoltásra, másrészt frissítő fürdőzésre.
A nyáron kihelyezett madáritatókra azért van az utóbbi években jóval nagyobb szükség, mert az elérhető, friss és tiszta víz jelentősége ugrásszerűen megnőtt. A kiszámíthatatlan, kaotikus időjárás olyan száraz időszakokat is eredményezett, aminek következtében mind a növények, mind az állatok kiszolgáltatottá váltak kellő emberi segítség nélkül.
Iskolánk lelkes tanulói, akasztót készítettek kötélből, majd megtöltöttük az itatókat vízzel és kihelyeztük az udvarra.
Reméljük a madarak mihamarabb megtalálják a szomjoltó vizet!
Április
Az éltető víz - pályázati eredmények
Az ÖKO szakkör ügyes és kreatív 4. osztályos tagjai színes és ötletes plakátot készítettek a Vega-Ház Kft. 2024/2025-ös Európai Unió Iskolaprogram pályázatára „Az éltető víz” témakörében. Vágtak, ragasztottak, rajzoltak, színeztek. A hetekig tartó munka eredményeképpen 2. helyezést értek el az országos pályázaton!
Gratulálunk!
A nyereményt (30000Ft) egy hasznos és színes ÖKO programra fogjuk felhasználni.
Magvetéstől a palántázásig
Kertészkedni minden életkorban szórakoztató és sok új ismeret szerezhető, mely egy egész életen át elkísér. A gyerekek az összes érzékszervüket használva és fejlesztve kedvükre játszhatnak, és fedezhetik fel a környezetüket. A kertészkedés, magvetés rengeteg képességet fejleszt: felelősségtudatot, kíváncsiságot, fizikai tevékenységet, a természeti- környezet iránti szeretet, csapatmunkát, matematikát, kreativitást, az egészséges életmódra való ösztönzést, finommotorikát – nagymozgásokat, türelemre és felelősségre nevel. Reméljük hogy a palántáink hamarosan az első kiskertet díszítik majd.
Sulizsák
Ökotudatos iskolánk 8. alkalommal szervezte meg a ruhagyűjtést. A környezettudatos nevelés mellett a környezetünk iránti elkötelezettséget is erősítjük eme tevékenységgel a gyerekeknél.
Célunk: hogy a jövő nemzedékének természetes legyen a szelektív gyűjtés és épüljön be a hétköznapjaiba. Iskolánk „apraja-nagyja” megmozdult és gyűjtésbe kezdett.
Köszönjük a kollégák, családok, szülők nagyszerű munkáját!
Köszönjük a 6.c osztály segítségét a pakolásban!
Sikeresen 1035kg-ot gyűjtöttünk!
ÖKO túra
2025. 04.05-én, szombaton sikeresen lezajlott az ÖKO túra, szép időben, klassz társaságban! Népes kis csapatot vonzott az erdei séta! Köszönjük a szülőknek, hogy sokan részvételükkel támogatták a programot! Köszönjük, hogy szép számmal engedték el a gyerekeiket! Olyan is volt köztük, akinek ez volt az első komolyabb erdei túrája! 7,5 km!!! 🏆❤🌳🏞 Mindegyikükre nagyon büszkék vagyunk!!!! Kipróbáltuk az iránytű működését és a túraútvonalakon történő tájékozódást, illetve medvehagymát szedtünk, a Melegmányi – völgy vízesésében pedig apró rákokat kerestünk. Jövőre is szeretettel várjuk a kis túrázókat!
JÖN!!! SULIZSÁK
Április 15 reggelig várjuk zsákokba gyűjtve a képen szereplő dolgokat. Bíztatunk mindenkit, hogy hozza be a már nem használt dolgait, mert ezzel is az iskolát támogatja!

Március
Víz világnapja
A víz világnapja minden év március 22-én megtartott esemény. Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára
elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére. Minden évben az osztályok
természetfilmeket néznek, beszélgetnek és alkotnak a víz témakörben és a kész alkotásokkal díszítik a
termeket/folyosókat.
Tavaszi kiskert rendezés
Márciusban, mint minden tavasszal az Öko szakkörös gyerekek megszépítik a kopjafa kiskertjét. Az elszáradt virágokat kiszedtük, míg másokat visszametszettünk, a takaró faleveleket összeszedtük. Így előkészülve a március 15. ünnepélyre. Idén is a sok szorgos kéz, gyorsan elvégezte a munkát és megszépült a kiskert.


Vizsgálódás nagyítóval és mikroszkóppal
Az Öko szakkört az esős rossz idő sem tartja vissza az új élmények megtapasztalásától. Renáta néni vetítéssel és beszélgetéssel alapozta meg az új ismereteket, majd előkaptuk a „Kincsesdobozunkat” és vizsgálódásba kezdtünk a vadonatúj Ökovárostól pályázott kézi mikroszkópokkal. A körülöttünk lévő tárgyakat, papírt, követ, fonalat néztünk a mikroszkóp alatt, majd a természetet vettük nagyító alá: rovarokat, kígyóbőrt, terméseket és leveleket néztünk meg. A gyerekeket teljesen elvarázsolta a miniatűr világ. Alig győztünk a kérdéseikre válaszolni.



Február
Az Éltető Víz Pályázat
Idén is örömmel pályáztunk a Vega-Ház Kft által meghirdetett versenyre. Az éltető víz projektet választották az öko szakkörös gyerekek és lelkes munkával több héten át készítették. A feladat elkészítése filmnézéssel kezdődött, majd kutatómunkával folytattuk és majd a lapbook formájában jelenítettük meg az ismeretanyagot, amit a gyerekek fontosnak tartottak.
A 4. osztályban környezetismeret órán Magyarországról tanulnak a diákok. Innen jött az ötlet, hogy mutassuk be az ország védett területeit, a Ramsari egyezményt, ehhez kapcsolódóan a 2025-ös év madarát, halát és rovarát, stb., illetve mindig öko téma a február 2-ai Vizes élőhelyek Világnapja.
A pályázat lezárta után a lapbook, megtekinthető az Öko faliújságon.



Medvehónap
Az öko programunk februárban felhívta az iskolánk tanulóinak figyelmét a február 2-ai időjós medvés néphagyományra, illetve, hogy a globális felmelegedés veszélyezteti a jegesmedve populáció fennmaradását, aminek a világnapja február 27. A felhívásra az osztályok lelkesen készítették a medvés terem és folyosói képeket, 3D-d alkotásokat és beszélgettek a medvékről. A lépcsőkön érdekességeket olvashattak a tanulók a jegesmedvékről, melyekkel mindenki bővíthette tudását. A kicsik lelkesen gyakorolták az olvasást, jegyzetelték az adatokat a tappancsokról.



Január
Madáretető készítés egyszerűen újrahasznosítással
Hasznos szorgoskodás zajlott az ÖKO szakkörben januárban: a Vera néni által előállított ragacsos anyaggal bekentünk WC papír gurigákat, majd az így ragadóssá vált felületre különféle madárcsemege magvakat szórtunk. Akár ti is kipróbálhatjátok! A téli hidegben kitett madáreleséget a kis szárnyas lények majd tavasszal csodaszép füttyel hálálják meg!
Az elkészített csemegék kikerültek a kisudvarra, ahol az éhes énekes jószágok hamar el is fogyasztották az eleséget!



Hóemberek Világnapja
Köszönjük mindenkinek, akik részt vettek az idei borongós január vidámabbá tételében! Nagyon sok osztály készített különböző technikákkal remek alkotásokat a hóemberekről, ezzel mosolyt és vidámságot közvetítettek mindenkinek. Idén még az időjárás is segítette, ezt a vidám világnapot és esett egy kis hó. Kicsik és nagyok vidáman vetették bele magukat a hó örömeibe és készítettek hóembereket. Fogadjatok néhány képet a vidám sokaságból:




December
Karácsonyi ÖKO díszek
A szelektív hulladékgyűjtés egyik fontos eleme a környezettudatosságra nevelésnek. Ha pedig már van szelektív hulladékunk, akkor próbáljuk meg újrahasznosítani azokat. Idén is környezettudatosan, öko karácsonyfa díszeket készítettünk: fagyispálcákból és gallyakból.
DÖK Mikulás
Iskolánkban már régóta hagyomány, hogy meglátogatja az osztályokat a diákönkormányzat tanulóiból álló MIKULÁS és KRAMPUSZAI csapata. Átadták az ajándék csokikat, és osztogatták a folyosókon, tanáriban az édes finomságot a szaloncukrot diákok és felnőttek örömére.
Bogárhotelek készítése
Az ősz nem telhet el anélkül, hogy ÖKO szakköröseinkkel ne barkácsolnánk telelő helyet kis hatlábú rovar barátainknak. Idén is elkészültek a szebbnél szebb alkotások.
Madárkarácsony
Iskolánk anyagi támogatásával és ÖKO szakkörös szervezéssel 12.03-án megvalósulhatott egy remek múzeumpedagógiai foglalkozás a Janus Pannonius Természettudományi Múzeumban. A programon 12 negyedikes és ötödikes tanuló vett részt. Morvai Anita múzeumpedagógus segítségével sok mindent megtudtunk a költöző és itthonmaradó madarakról, illetve gyűrűzésükről és etetésükről. Tobozból, zsírból és magokból még madáreleséget is készítettünk. Ezek közül néhány darab az iskola előtti fákra is felkerült.
Köszönjük a hangulatos és hasznos programot!
November
Lépj növényesítési pályázat (Beszámoló)
Lehetőségünk volt az ÖKO Város pályázatára regisztrálni, a „LÉPJ!” növényesítési pályázat pécsi Zöld Óvodának és Ökoiskoláknak 2024-re. Melyen iskolánk növénycsomagot kapott, melyet (DÖK) 8. c osztályos gyerekek segítségével, a nagy bokrokat elültettük az iskolánk első udvarára. Számos egyéb növényt is kaptunk, amelyeket átteleltetés után tavasszal elültetünk. Jancsula Dezső bácsi által pályázott Zöld Város projecttel összekapcsolva. A pályázatba kaptunk még sok zsák mulcsot, fa korongokat, és várunk még kézi mikroszkópokat és kis kerti szerszámokat. Egyszóval sok kertészkedés és vidám pillanatok várnak még ránk.
Október
Kertészkedés
Október 6. megemlékezésre készülődve, a DÖK és az ÖKO csapata közösen, felásta, gazolta, és teleültette a kopjafa kiskertjét az iskolánk tanulói által hozott gyönyörű virágokkal. A gyerekek megismerkedtek a szerszámokkal és használatukkal, megtanulták a növényültetés alapjait.
Köszönjük az osztályok hozzájárulását!!!
Előtte rendbetettük az ügyes csapat segítségével a biciklitároló környékét.
Rajzok az Állatok Világnapjához
Köszönjük a sok szép alkotást, amivel az Állatok világnapja alkalmával díszítettétek a folyosókat és ez által felhívtátok a figyelmet az állatvédelemre, a világ sokszínűségére.


Állatok Világnapja
Köszönjük a sok állateledelt, takarót, játékot! A gyerekek önfeledt perceket töltöttek a menhelyi állatok társaságában!


Kutyás ügyességi bemutató
Idén is Fehér-Antal Ildikó szervezésével az alsós osztályok, kutyás ügyességi bemutatón vehettek részt az Agórán. A bemutató után lehetőség volt kutyák sétáltatására, simogatásra a gyerekek nagy örömére. Köszönjük Ildikó!


Szeptember
Papírgyűjtés
