Párizs, ahol az élet szép!

Sokak szerint a francia főváros a divat, a szerelem és a fényűzés központja. Nos, ez lehet, hogy így van, lehet, hogy nem.

Egyetlen nap valóban kevés arra, hogy megismerjük egy város szépségeit, látványosságait és a benne élő embereket. Ezzel én is pontosan így voltam. Tanulmányi kirándulás keretein belül volt lehetőségem eljutni Párizsba. A kirándulás fő célja Anglia - és persze London - volt, azonban az utolsó napon hazafelé megálltunk a francia fővárosban. A Brit szigetek szépsége egyfajta kellemes érzést kelt az emberben és egyszerűen, aki odamegy, az legszívesebben haza sem jönne. Így voltunk ezzel mi is. Mielőtt Párizsba értünk volna, mindenkinek megvolt a saját filmekből, és innen-onnan látott-hallott képe a városról. Azonban ahogy a buszról megláttuk az utcákat és az épületeket…! 

Március 16-án, pénteken este meg is érkeztünk a várva várt helyre. Az éjszakát egy Formula 1-es szálláson töltöttük, egy (maradjunk annyiban hogy) nem túl kulturált és biztonságos városrészben. Korán a szobánkba igyekezve, furcsa és ismeretlen eredetű zajok kíséretével, átvészeltük az éjszakát. Másnap reggel már indultunk is, hogy megnézzük a helyi nevezetességeket. Utunk első állomása a Notre-Dame volt, ami nekem be kell, hogy valljam kívülről jobban tetszett, mint belülről. A bejáratnál elmondták nekünk, és mellesleg több helyen is tábla jelezte, hogy tilos vakuval fényképezni. Ehhez képest a legtöbb ember csak úgy villogtatott a templomban.

Amint körbejártuk a helyet már indultunk is a második állomásunkra, a Louvre-ba. Erről nem is tudom, mit mondhatnék… Szép nagy múzeum, sok szép történelmi ereklyével, festményekkel (többek között a Mona Lisa), és persze szobrokkal. Sajnos, aki szeretné átélni ennek szépségeit annak mindenféleképpen el kell oda látogatnia, mert én hiába is írnám le részleteiben a látottakat az olvasó nem tudja teljesen átérezni a hely atmoszféráját.

Egy kis további városnézés és szabadprogram után délután megérkeztünk az Eiffel toronyhoz. A torony lábainál egy szép hosszú sor várt minket, hogy feljuthassunk. A körülbelül két órás sorban állás után végre eljutottunk a lifthez.

Hogy kicsit jobban szemléltessem: délután még világosban beálltunk a sorba, este már sötétben mentünk fel a toronyba. Mégsem voltam csalódott ez után a hosszú és unalmas várakozás után, mert amit ott fent láttam az úgy éreztem abszolút megérte!

 Igaz a mondás, Párizst látni kell!