cikk: Málnai Adrienn

Most írhatnék a rengeteg hagyományról, a szokásokról, de nem erről lesz szó, hanem emberekről. Picit szembeállítom egymással a sikert egyszerűen kapó embert és a hihetetlen nagy tehetséget, aki elveszik, mert éppen nincs olyan jó támogatója, menedzsere.

Meglehetősen sokszor írtam már sztárokról. Sztárokról… Őket rengetegen szeretik, szeretjük, de alapjáraton miért sztárolunk?

Miért sztároljuk azokat az embereket, akik a médiában szerepelnek?

Az egész világra jellemző ez a „viselkedés” vagy csak az európaiakra?

Nyilván az egész világra, de nem nagyon lehet tudni, hogy miért.

Sztárok mindig is voltak, lesznek, de ezek is fokozatok. Számomra legalábbis.

Nap, mint nap nézheti az ember a televízióban azokat a személyeket, akik a semmiből kerülnek elő, és tulajdonképpen csak ott vannak. Ott szerepelnek… Nem tett semmit, de valami miatt vagy valakinek köszönhetően minden este van vele egy interjú, vagy ne adj Isten, már ő vezet egy televíziós műsort. Ők a celebek. Zárójelben jegyzem meg, de nem annyira halkan, hogy őket nagyon nehezen tudom hova tenni, és úgy érzem, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Egyik héten még őt sztároljuk, másik héten már egészen mást. Enyhén felszínes. (Vigasztalásképp, ha most csinálnánk egy felmérést, elképzelhető, hogy a magyar emberek feléről azt állapítanánk meg, hogy felszínesek.)

Ennyit a celebritásokról, de szinte biztosra tudom, hogy rengeteg okos, értelmes ember elől veszik el a lehetőséget. Ők sokszor elkallódnak, vagy csak háttérbe szorulnak.

A magyarokra nagyon is jellemző ez. Teljesen mindegy ki mit csinál, azért „karoljuk fel” szegényt. Sajnos manapság nagyon sok olyan személyt is felkarolnak, akik nem hogy a televízióba nem illenének, de még annak a közelébe sem. Ennek tehát az a hátránya, hogy az igazán értékes emberek többsége elveszik. Rengeteg olyan embert ismerek, akik nem szeretik a médiát, és mikor meghallják a szót, már sikítva rohannak… Őket is meg lehet érteni. Ez már gondolom nem az a média, mint ami mondjuk 15évvel ezelőtt volt. Sztárok. Mindenkinek más a szimpatikus. Nekem az a típusa tetszik, aki nem tudja magáról, hogy ő egy „sztár.” Aki valami nagy dolgot visz véghez, ennek ellenére mégis a földön tud maradni. Na és, ha már itt tartunk az idő intervalluma sem egy utolsó szempont. Nyilván nem lehet elérni 2év alatt azt, amit valaki 20évig épített. Mit nevezünk nagy dolognak? Ez is szubjektív, és valószínűleg korosztálytól is függ.

Egy idősebb ember jobban meg tudja határozni azt, hogy kit is nevezhetünk sztárnak. Én különben is utálom ezt a kifejezést, maradjunk inkább az ismert embernél és társainál.

Nehéz lenne felsorolnom azoknak az embereknek a táborát, akiket én igazán elismerek. Sokan vannak. A magyar könnyűzenéből Ákost említeném, olyan 6-7évesen már hallgattam az akkor még kazettákat.

Úgy gondolom, hogy ő egyáltalán nincs elveszőben, és remélem nem is lesz. Senki se haragudjon, hogy valahogy mindig a zenei világból sikerül kiemelnem embereket, elismerem a művészet többi ágát is. Színészek, festőművészek, írók, költők, táncművészek, sportolók (mert bizony ez egy külön „művészet”) és még sorolhatnám.

Van egy ága, amiben véleményem szerint nagyon nehéz kiteljesedni. Nagyon kevés az az ember, aki ezt jól műveli. A humort.

A humoristák közül a 2002-ben elhunyt Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas humoristát, Hofi Gézát emelném ki. Ő azt hiszem, egy sajátos műfajt teremtett. Én azért bízom abban, hogy valahol van igazság. Akinek ismertté kell válni, az ismertté fog. Akinek nem ez van megírva a nagykönyvben, az attól még lehet egy nagyon tehetséges ember. Bármiben. Mégsem kellene hagyni, hogy az igazi értékek elvesszenek.