Kirándulás a Bikali Élménybirtokra

Egy pályázat keretében nyílt lehetőségünk arra, hogy néhány diákunkkal együtt egy reneszánsz időutazásban vegyünk részt.

 

Napsütéses szombaton, kíváncsiságtól hajtva keltünk útra a bikali élménybirtokra. Pár kilométer múlva a középkori Magyarország kellős közepébe csöppentünk. Már a kapuban egy nagyhangú asszonyság és falusi házak fogadtak minket. A házikókban kosárfonó, agyagozó, mézeskalács készítő, ötvös, gyertyaöntő, fafaragó mesterek által pillanthattunk be tudományukba. Amíg mi nézelődtünk a gyerekeket egy hetyke legény apródképzésre vitte, ahol régi fegyvereket foghattak meg és íjászatot tanultak.

 

Színjátszós tehetségeink soha sem unják meg a drámajátékokat, még Bikalon sem. Két órás, szituációs gyakorlatok által tarkított foglalkozáson megmutathatták miben is jók igazán. Sok kacajjal és vidámsággal telt a színészek vezette előadás.

 

Az ebéd után apró finomságokat vásároltunk az otthoniaknak, sétálgattunk és az animátorok, különösen „Zina” viccein mosolyogtunk. A kis tavacska, a gágogó libák, a korhű ruhába öltözött emberek teljeséggel elvarázsoltak bennünket.

Zárásként a lovagi tornát néztük meg, ahol négy fess legény ügyességi feladatokban küzdött meg a szép leányok kezéért.

Majd fáradtan és élményekkel telve fogadtuk meg a kapun álló üzenetet.

Kirándulás a Bikali Élménybirtokra hozzászólásai

Szólj hozzá

0.001 mp