Szinte biztosnak tartom, hogy erről az egy szóról mindenkinek az égtáj jut az eszébe. Most viszont nem arról lesz szó, hanem az ANK Gimnázium irodalmi folyóiratáról. Az iskolánkba járó összes diák számára elérhető ez a lap. Be kell, hogy valljam…mikor a gimnáziumba kerültem, csak annyi tűnt föl, hogy havonta-kéthavonta az osztályban kiosztanak egy újságot. Mindig beleolvastam. Volt, hogy az egészet elolvastam, hiszen érdekelt, hogy éppen ki mit publikált bele. Februárban viszont történt velem valami, úgy gondoltam, csatlakoznék. A februári számban jelent meg az első írásom. Így áprilisban viszont arra gondoltam, hogy bemutatom a lapot azok számára is, akik nem hallottak még róla (bízunk benne, ebből van a kevesebb), vagy akik hallottak róla, de eddig elmentek mellette… és azoknak, akik játszadoznak a gondolattal, hogy írjanak, csak még egyetlen írásukat sem merték közkinccsé tenni.

Alkalmam nyílt beszélgetni olyan személyekkel, akik teljes szorgalommal készítik a lapot, és vesznek részt annak munkálataiban. A folyóirat kapcsán kérdeztem Mezei Adél tanárnőt, aki egyébként a lap felelős szerkesztője. Hogy miként mesélt az újságról, azt a következő interjúból megtudhatjátok.

Mikor indult ez a folyóirat?

2000. januárjában jelent meg az első szám, tehát hellyel-közzel, időnként kisebb-nagyobb kihagyásokkal, de folyamatosan létezik, immáron 12 éve. Molnár Kati néni hívta életre, és ő volt a lap felelős szerkesztője 10 éven át.

Milyen gyakran jelenik meg?

Ez mindig a szerkesztők, és a szerzők kapacitásától függ, de az utóbbi két évben sikerült havonta-kéthavonta új lapszámot készíteni.

Kik dolgoznak a lapban? (Annát és Milánt ismerem, ők az újság szerkesztéséért felelősek. A címlap tervezőjéről viszont semmit nem tudok. Ki ő?)

A szerkesztést, tördelést Pinczés Milán (12. a) végzi, aki az elmúlt két évben töretlen lelkesedéssel és szorgalommal dolgozik a lap folyamatos megjelenésén. A lapszámok indító-beköszönő írásai, pedig Kiss Anna (12. c) tollából születnek.
A címlapot  a 12.a osztályos  Gergely Bálint  tervezi néhány lapszám óta, a főszerkesztőnk, Milán kérésére.

Mi a célja a Keletnek?

Szeretnénk helyt adni irodalmi ambícióval rendelkező ifjú tehetségeknek, akkor is, ha a kezdeti lépések még botladozóak, ügyetlenek esetleg. Úgy gondolom, nem ritka dolog a versírás/novellaírás tizenéves korban, hisz ez a világ és önmagunk megértésének, a körülöttünk, velünk történt dolgok feldolgozásának egyik eszköze lehet. Jó dolog, ha ezek a szövegek nem csak az "asztalfióknak", számítógép rejtett mappájának, félig titkos blogoknak íródnak, hanem megjelennek egy diákújság hasábjain is, ha kamaszok szólnak kamaszokhoz.
Ebben az évben indítottunk egy új rovatot is a lapban "Talált kincsek" címmel, ahová kortárs vagy klasszikus költők egy-egy versét választjuk ki minden hónapban, hiszen jól írni csak jól/jót olvasva lehet.

Mennyire népszerű ez az újság? Az iskolán túl is eljut emberekhez?

A Kelet klasszikus iskolai diákújság, elsősorban az ANK Gimnázium tanulóinak készül, csak belső terjesztésű. A diákok közt, úgy látom, népszerű, már csak abból is gondolom, hogy a fénymásolt példányok viszonylag rövid időn belül "felszívódnak" az iskolában. 

Milyen módon történt az emberek toborzása? (Értem ez alatt Kiss Annát és Pinczés Milánt) Ön választotta ki őket? Esetleg jelezték, hogy érdekli őket az írás?

Milán az előző főszerkesztő, Vilmos Eszter ideje alatt is dolgozott már a Keletben, így mikor Eszter leérettségizett, természetes volt, hogy átveszi a munkát. Annát én kerestem meg a lehetőséggel, és ő szívesen vállalta, volt már tapasztalata az írás területén.  Mindketten végzősök, így az utánpótláshoz örömmel várom a jelentkezőket, hogy továbbvigyük a lapot.

A cikk teljességének érdekében szükségesnek éreztem, hogy megszólaltassam azokat a személyeket is, akik a Kelet szerkesztésében vesznek részt. Valamint egy olyan embert, aki nagyjából 3 hónapja folyamatosan publikál az ANK irodalmi folyóiratába. Tehát most a két szerkesztővel, Pinczés Milánnal és Kiss Annával folytatott beszélgetésemet olvashatjátok.
Valamint arra is fény derül, hogy Kodba Dzsenifer, 12. c osztályos tanuló miként mesélt nekem a mindenféleképpen dicséretes hobbijáról.

Mióta veszel részt a Kelet szerkesztésében?

Milán: Mint főszerkesztő tavaly októberben kezdtem el, amikor az előtte végzősök elhagyták a gimnáziumot. Mivel utána nem volt ki folytassa, így megkaptam ezt a pozíciót Mezei Adél tanárnőtől. Már előtte is jelentek meg írásaim a Keletben, csak akkor még nem voltam főszerkesztője a lapnak.

 

 

 

Anna: 2010 decemberétől vagyok a Kelet szerkesztője.

Dzsenifer, te mióta publikálsz a Keletbe? Mi a kedvenc műfajod az írás terén? Milyen stílusban írsz, és miket?

Hűha, körülbelül 3 hónapja kezdtem el publikálni. Milyen stílusban? Inkább az emberekről szól, tehát inkább ilyen emberi sorsok, mindennapi történetek ezek. 

Olvastam a legutóbbi, márciusi számban az egyik írásod, ez a „Boldogság – Angyalvilág?” Írásaidban eléggé feszegeted a húrokat, de ez már tőled megszokott!  Mit szeretnél sugallni a közönség, az olvasók felé? El akarod őket szörnyíteni, vagy az igazság felé szeretnéd őket terelni?

Hát, kicsit elszörnyíteni, de ugyanakkor rávilágítani is a fontos dolgokra, mindkettő a célok között van…

Hogyan kezdődött? Adél tanárnő keresett fel téged, esetleg te jelezted neki, hogy érdekelne az írás?

Milán: Eredetileg egy másik típusú lapot szerettem volna elindítani, de ez sehogyan sem akart összejönni. Ekkor ajánlotta fel Mezei Adél tanárnő, hogy vezessem a Keletet. Mindenképp ragaszkodom az újságokhoz, gondoltam miért ne…

Anna: 2010 októberében Adél tanárnő felkeresett, hogy lennék-e a Kelet főszerkesztője. Túl sokat „haboztam” a dolgon, illetve iskolán kívüli teendőim is akadtak bőven, így Milán kezébe pottyant a feladat.

Dzsenifer: Volt ez a Boldogság novella, ezt házi feladatnak kaptuk. Az volt a dolog lényege, hogy írni kellett egy boldogság novellát, hazamentem, megírtam, aztán elküldtem a Tanárnőnek. Rögtön jött a válasz, hogy „ez tök jó”  és, ha van még ilyen novellám, akkor azt küldjem el. Igazából az összes novellám, ami így megjelent a Keletben, azt e-mailben küldtem át Mezei Adél tanárnőnek.

Anna, elsősorban a lap bevezetéséért, a köszöntőért vagy felelős. Szoktál verseket, rímes meglátásokat írni a folyóiratba? Milyen témákban írsz ilyenkor? Mi a kedvenc műfajod?

Valóban, elsősorban a beköszöntőért vagyok felelős.  Nekem való feladatnak érzem; úgy gondolom, hogy fontos az olvasó figyelmét rögtön a lap elején felkelteni, ismertetni, hogy mi olvasható az újság hátralévő lapjain. Hangulatomtól függ, hogy versben vagy prózában írom le gondolataimat. Főként a regényeket, novellákat szeretem, de verseket is szívesen olvasok.

Milyen céljaid vannak az írással? Szeretnél ilyen irányba továbbtanulni? El tudod képzelni magad úgy 10-15év múlva íróként?

Milán: Ez így van, csak nem konkrétan a versekkel! Én inkább nagypályás vagyok, regényeket tervezek írni. Filmrendező szeretnék lenni, és az a célom, hogy a regények, amiket írok, egyszer majd a vászonra kerüljenek. Tehát van tervem az írással, bízom benne, hogy egyszer összejöhet. 

 

Anna: Szeretek írni, de nem az írás az életcélom. A „betűk világa” még az általános iskolában azonnal magával ragadott, már alsósként novellákat írtam és szép sikereket értem el. Jól esik néha „kiírni” magamból az érzéseimet, de ezeket nem teszem közkinccsé, csak az emlékek, az emlékezés miatt írom.

Dzsenifer: Továbbtanulni ebbe az irányba nem szeretnék, de tervezek egy könyvet. Hogy milyen témában, azt még pontosan nem tudom. Abban viszont már egészen biztos vagyok, hogy emberi kapcsolatok bőven lesznek benne.

 

 

 

Van kedvenc íród? Ki ő? Miért kedveled annyira?

Milán: Petőfi Sándort nagyon kedveltem, nagyon közel állt hozzám az alakja, mint váteszköltő, meg ez az egész látomásköltészet, ez engem nagyon vonzott. Értékeltem, hogy kimert állni a hazájáért és, hogy a népért írni és harcolni tudott. Ezen kívül most vettük József Attilát is, őt is nagyon megkedveltem, mert igazából nagyon sok mindenen ment keresztül, és fantasztikusnak tartom, ahogyan azt a költészetében meg tudja jeleníteni. Hiszen nem konkrétan arra valóak a versek, hogy önmagunk fájdalmát belevigyük, de nagyon hasznos tud lenni, pl. a kifejezés eszközeként a vers! József Attila ezzel nagyon jól élt! 

Anna: Mostanában olyan könyveket olvasok, ami nem kifejezetten tananyag, de az emelt érettségihez kötelező. Jelenleg nincs kimondottan kedvenc íróm.

Dzsenifer: Örkényt nagyon szeretem, az abszurd dráma… mindent, amit feszeget. Valamint Kurt Vonnegut is nagyon közel áll hozzám. Ő egy 20. századi író, aki főként a II. világháború borzalmait feszegeti, a humor, és, hogy miként lehet bármit átvészelni életünk során. Az zseniális! 

Egyébként a te írásaidban is lehet „szép” dolgokat olvasni, ne vedd negatívumként. Érdekes dolgokat írsz le, meglehetősen izgalmas oldalról közelíted meg a témákat… Eszembe jutott valami! Még a februári számban olvastam a „Hősök” című írásod. Nagyon szép, amit abban megfogalmazol… Mesélsz erről egy picit?

Persze! Én önkéntes vagyok a Mosolygó Kórház Alapítványnál. Ez annyit jelent, hogy hetente egyszer meglátogatom a klinikát, azon belül is pl. az onkológiát. Köztudott, hogy ez egészen más, mint egy sebészeti osztály. Itt olyan gyerekek vannak, akik egészen máshogy élnek, másként gondolkoznak, mint mi. Zseniálisan vészelik át azt, hogy ők betegek. Teljesen más az életfelfogásuk! Nagyon fontos, hogy egy kicsit mi is merítsünk ebből, akárhányszor eljövök onnan… Csak örülni tud az ember, hogy egészséges és, hogy megvan mindenem. 

A barátok, osztálytársak, egyszóval a közelebbi ismerősök miként viszonyulnak ahhoz, hogy ez a hobbid? Ennek hatására másképp néznek rád?

Milán: Nem, én már kisebb korom óta írok, és úgy kerültem ide is, hogy tudták, én regényeket, és kisebb kis novellákat írok. A versek írása gimnazista 2. évemben kezdődött, és igazából tetszik nekik, meg azt mondják, hogy ügyes vagyok. Néhány tanár is mondta, hogy látja bennem, sikeres lehetek, hogyha ezt folytatom. Teljesen támogatnak! 

Anna: Nem gondolnám, hogy a Kelet szerkesztésével megbélyegeznének, vagy másképp tekintenének rám, mint általában. Van, aki a zenélésben találja meg önmagát és van, aki az írás által fejezi ki mondandóját.

Dzsenifer: A barátaim is irogatnak, az egyik barátnőmnek most, nem olyan rég jelent meg egy novellás kötete. A családom egészen más beállítottságú, közgazdászok. Számukra ez egészen különleges, hogy én meg az írásért vagyok oda. 

Milán, főszerkesztőként milyen feladataid vannak? Mi szerint szoktad összeválogatni az irományokat, amelyek később bekerülnek az újságba?

Ez úgy szokott lenni, hogy van a Keletnek a saját kis e-mail fiókja, általában nem ide érkeznek az írások, hanem a saját e-mail címemre. Onnan le szoktam őket töltögetni, otthon van egy külön mappám, ami direkt a Keletre van kitalálva. Ebbe gyűjtöm az összes anyagot! Többnyire nem szokott olyan túlnyomóan sok anyagunk lenni, mindig pont annyi van, amennyi belefér egy számba. Akkor sincs nagy probléma, ha kicsivel több írás érkezik. Mindig igyekszünk úgy válogatni, hogy aki küld, annak legalább egyszer megjelenjen egy írása. Hiszen, ha már egyszer dolgozik az ember, akkor megérdemli! A legnehezebb az szokott lenni, hogy amikor már minden megvan, akkor össze kell rendezni az egészet. Ez a hosszadalmasabb munka. Míg mindent megformázok, beállítok (betűméret, elhelyezés stb.) Ez a nehezebb része, de ezt is élvezettel csinálom. 

Köszönöm még egyszer Mezei Adél tanárnőnek, Pinczés Milánnak, Kiss Annának, és Kodba Dzsenifernek az együttműködését!

Érdekel az írás? Szeretnéd magad kipróbálni, akár „láthatatlanba”? Akkor írásaid küldd el a keletank@gmail.com címre. És, hogy miért írtam a „láthatatlan” szócskát? Egyszerű, nem muszáj a saját neveddel ellátni az írást, ha gondolod ki is találhatsz magadnak valami álnevet, vagy lehet ez egy becenév is. Bár szerintem az a minimum, hogy aláírjuk a munkánkat… 

Málnai Adrienn 11. c