Ilyen a belgiumi élet
Megmondom őszintén, ha Belgiumról van szó, nekem leginkább egy évek óta ott élő kedves ismerősöm, az isteni finom belga csokoládék, és a mediterránnak egyáltalán nem mondható borús, esős időjárás jut az eszembe.
Mivel még nem jártam az országban, kíváncsi lettem az ottani életre.
Milyen az a bizonyos „belga mentalitás”? Miben tér el Magyarország Belgiumtól? No és természetesen nem hagyhattam ki egy manapság igen fontos hétköznapi kérdést sem. Kíváncsi voltam az ottani emberek táplálkozására, ebből kifolyólag az árakra is. És persze a belga emberek sem tengerjárókkal mennek dolgozni nap, mint nap, így az üzemanyagárak lehetséges váltakozásairól sem feledkeztem meg. Ami talán még a legfontosabb kérdés lehet, elsősorban a fiatal korosztály számára, hogy mennyire éri meg Belgiumba emigrálni. Nemes Virággal beszélgettem!
interjú - Málnai Adrienn
Mióta élsz az országban, és anno miért pont Belgiumra esett a választásod?
Huszonkét éves korom óta, most 40 vagyok. A tizennyolc év alatt két évet otthon töltöttem. Belgiumban élt egyik gyerekkori barátnőm, ő hívott ki.
Mennyire volt nehéz az elején a beilleszkedés, illetve az elhelyezkedés?
Hat évvel ezelőtt lettek hivatalos papírjaim. Előtte nem volt rá lehetőségem, csak olyan munkákat végeztem, amit lehetett. Mindig volt munkám, gyermekfelügyelőt és házvezetőnőt mindig keresnek. Mivel ez nem elégített ki, elvégeztem egy szépségspecialista iskolát, ahol hozzávettem a sminkes, lábreflexológus szakmát is 2 év alatt, még nem dolgozom hivatalosan, de volt már számos menyasszony, alkalmi sminkes munkám, és itthon kozmetikuskodom. Beilleszkedni a mai napig nem tudtam teljesen, de vannak belga barátaim, ismerőseim is.
Mit szeretsz a sminkelésben a leginkább?
A sminkelést tini korom óta kedvelem, s most sikerült a fogásokat is megtanulnom, szeretem a szépséget, amit ki lehet egy kevésbé szép lányból vagy egy idősebb hölgyből hozni. Imádom a színeket, talán ezért esett erre a választásom.
Rengeteg a felsőoktatásból kikerült fiatal, tehát a friss diplomás. No, és olyanok is szép számmal akadnak, akik a gimnáziumi éveik után külföldre kényszerülnek, vagy inkább úgy mondom, hogy azt választják. Ajánlanád Belgiumot, mint úti célt?
Sokan, sokat tanulnak itt, én mindenképpen ajánlanám Belgiumot, mint célpontot. A külföldi sokszínűség és a nyelvek miatt is, Belgium ugyanis kétnyelvű ország, de mindenki beszél angolul is. Utazgatás szempontjából is központi elhelyezkedésű, jól kihasználható.
Nem tudom kikerülni a kérdést. Nálatok is "ilyen" ingadozó a helyzet, mint Magyarországon? (Gondolok itt elsősorban az árakra, azon belül is az élelmiszerekre, illetve az üzemanyagokra.)
Itt is nagyon megdrágult az élet az euró bevezetésével, de nap, mint nap találkozom az árak drasztikus emelkedésével. Belgium 10 évvel ezelőttig élte fénykorát, azt mondják. De mivel itt általában mindenki eleget keres, nem változik az élete, maximum kevesebb ruhát vesz vagy olcsóbb nyaralást választ, esetleg egy autót tart fent családonként. És a gyerkőcök később röppenek ki otthonról, így tudnak spórolni, vagy átvészelni a tanulás időszakát.
Most már jó régóta kint élsz. Mi az, amit a legjobban szeretsz Belgiumban, ami esetleg Magyarországból hiányzik is?
Belgiumban, aki nem külföldi tehát belga, ők problémakerülő emberek, törekednek a vita megoldására. Ezt nagyon szeretem a munkahelyemen. Vagy a szervezettségüket, például a hivatalos dolgokat simán lehet intézni, minden nagyon működik. A koncerteket szeretem, és a fesztiválokat, sok ingyenes közülük és közben számos nemzetközi ételt is meg lehet kóstolni. A tömegközlekedés is kiváló, a vonat buszhoz való hangolása kitűnő, Belgiumban bárhova lejutsz könnyedén kocsi nélkül is. Vannak bérelhető biciklik, amiket fel lehet venni bárhol a városban és le is lehet tenni egy ilyen parkoló helyen. Szeretem az anyagi jólétem, ami biztonságérzetet ad. A nemzeti sokszínűséget is szeretem, minden nemzetből van itt kolónia. Ami Belgiumban hiányzik nekem otthonról, Magyarországról, az a zamatos gyümölcs, zöldség, de igazából sok minden, hosszú lenne a lista.

Ingyenes koncertek megfizethető belépőjű múzeumok
Ha a jelenlegi eseményeket és helyzetet figyeljük, lehet buta kérdés lesz a következő. Hazaköltöznél véglegesen?
Nagyon nehéz a kérdés, mivel nem lakom otthon, nem tudom, milyen lenne, de valószínű igen, hazaköltöznék egy feltétellel, ha nem lenne különösebb anyagi problémám, nem gazdagságra vágyom csupán, hanem hogy az anyagiak ne számítsanak akadálynak az életemben.
Rengeteg a kinti ismerősöd, gondolom a barátaid száma is meglehetősen nőtt az évek során, de mi a helyzet az itthoniakkal? Milyen gyakran tudsz hazalátogatni?
Évente háromszor szoktam hazamenni, karácsonykor, nyáron és még egyszer. A barátaim mind megmaradtak, nem változott semmit ebből a szempontból az életem.
Végezetül arra lennék még nagyon kíváncsi, hogy milyen az az igazi belga mentalitás? Jóllehet, így képtelenség elkönyvelni egy nemzetet. A franciákról, például mindenhol azt hallani, hogy mennyire barátságtalan nép. Engem mégis érdekelne, hogy te mit tapasztaltál az évek során! Milyenek a belga emberek? Nehéz kérdés, és biztos "magas labda", de én személy szerint nagyon örülnék, (és gondolom az Olvasók is), ha legalább egy kis "keretes képet" kapnánk a belga emberekkel kapcsolatban.
A belga emberek nyugodtak, lazák, a színes öltözködésük tükrözi, nem szeretnek vájkálni más életében, ritkán irigyek. Elfogadóak a mássággal, mint például a homoszexualitás, itt bizony látni kéz a kézben fiút, lányt. Kicsit ridegnek tűnnek addig, amíg valaki nem mutat be nekik, akkor azonnal közvetlenekké válnak. A férfiak nem különösebben udvariasak, sok párkapcsolatban külön fizetik a fogyasztásukat. Az idősebbek sok időt töltenek a barátaikkal, iszogatnak velük, programokra járnak, találkoznak csak úgy. Nem annyira családcentrikusak, mint mi. Kicsit lusták, kényelmesek és gyakori a tudás hiánya is. Szóval egy művelt magyarnak itt mindig sikere lehet.
A jellegzetes finom belga pékárúk sörök csokoládék
„Szóval egy művelt magyarnak itt mindig sikere lehet!” Manapság azért valljuk be a magyarok elsődleges úti célja a szomszédos Ausztria. Rengeteg riportot láttam már az osztrákokkal kapcsolatban is, kevesebbet a belgákról. Azt hiszem ez vezérelt most arra, hogy megírjam ezt a cikket. Egy nyugodt ország, ahol elfogadóak egymással szemben az emberek. Legalábbis elfogadóbbak lehetnek, mint Magyarországon. Azt szoktam mondani, hogyha már kilátástalan a helyzet kicsiny kis országunkban, akkor elképzelhető, hogy megéri a határon túl próbálkozni. Talán Belgiumban is!
Sziasztok!
Elektromos kerekesszékkel közlekedem, 32 éves vagyok 10 osztályom van. Házas vagyok, van egy csúcs szuper szerető egészséges férjem :) Imádom a magyarokat, a hazámat, de ők nem tudják a másságot elfogadni! Olyannyira, hogy nem hagytak választást emigrálni fogunk! Egyáltalán nem szeretnénk ingyen élni, ugyanis a férjem számítógép szerelő szakember. Nagyon elszomorít, hogy Magyarországon a vezetőség ennyire süketnek és vaknak teszi magát.Már csaknem az összes minisztériumnak írtunk levelet, hogy nekem a mozgáskorlátozottság om miatt találjunk speciális sulit, vagy a férjemnek munkát! Csak tépem a számat fölöslegesen! Elegem lett abból, hogy mindig könyörögjek! Döntöttünk, megyünk! Talán éppen Belgiumba:) Isten áldjon mindenkit!
Nagyon sajnálom, hogy ilyen rosszak a tapasztalataid..., az a helyzet, hogy most sokan ugyanezt látják kiútnak rettenetes helyzetükből. Csak azt kívánom, hogy valóban sikerrel járjatok!