Kezdetnek talán annyi, hogy a mai társadalomból, leginkább a fiatalokból hiányzik, és ezzel finoman fogalmaztam. Eljutottunk oda, hogy aki a természeténél fogva szerény, azt általában kétszínűnek gondolják, pedig lehet, hogy az elterjedt viselkedési formáknál jobban járnánk a szerény emberekkel.

Hogy miért gondolják kétszínűnek az ilyen embereket? Mert általában azok is. Az igazi szerénység eltűnt az emberek köréből, akik pedig megpróbálják visszahozni...a többségük megpróbálja, nem válik be, de az álszerénységgel, vagy a kétszínűséggel azonban elérik amit akarnak. Hello álszerénység! Az ilyenek pontosan azt érdemlik, amit kapnak és (hála – nem hála) meg is kapják.  A baj csak az, hogy nem tanulnak belőle - a nagyrészük legalábbis. Odáig még nem jutottak el, hogy ezzel a normális emberek életét nehezítik meg. Bármilyen hihetetlen ugyanis, azért léteznek még szerény természetű emberek. Hát ők rendesen megszívják. Egy mai fiatal szótárában a „szerénység” mint fogalom, már nem igazán ismert. Akiében mégis, az vagy rájön, hogy így nem lesznek barátai és megváltozik, vagy nem jön rá és egyedül marad. Egyik megoldás sem a legjobb. A megváltozással csak annyi a probléma, hogy a szerénység fogalma teljesen ismeretlen lesz a következő generációknak. Azon pedig talán nincs is mit magyarázni, hogyha nem lesznek barátai – nem lesz élete sem, de biztos nem olyan, amilyet szeretne.

 Igaz, hogy a világ folyamatosan változik, csakhogy a benne élő emberek változtatják meg. Generációról generációra romlik a helyzet, de a mostani fiatalok számára úgy tűnik az a legnagyobb probléma, hogy milyen színűre fessék a hajukat. Hupililára, azzal tuti felhívják magukra a figyelmet. Az erkölcsi normákat viszont nem hozza vissza a változás, így talán jobb is, hogy még nem találták fel a halhatatlanságot (kivéve Voldemort, de őt nem kell utánozni…). Örökké élni egy visszafejlődő társadalomban… bár biztos jó volt a fákon ugrálni - Tarzannak is bejött - de azért innen elég gáz lenne visszajutni a bogyószedés szintjére.